A kisközség történetének kezdeteiről nem maradtak írásos emlékek, ám régészeti emlékek vonatkozásában gazdag a terület. 1937-ben a Nagyerdő-dűlőben, majd 1979-ben az Erdõőordulóban bukkantak késő-bronzkori leletekre. A kincsek - - múzeumba kerültek.
A település nevét a szláv CACH személynév képzős formája alkotja, jelentése: a CACH emberei. A magyar nyelvben a Csahóci » Csahóc » Csaholc fejlődésváltozatok során alakult ki.
A helynevet 1387-ben említik először, amikor első földesurai, a Matucsiak hűtlenségbe estek. Birtokaikat Zsigmond király elkobozta, egy részét 1419-ben Báthori István és Benedek kapta meg királyi adományként. 1524-ben Drágffy András is birtokolta. 1652-ben a király egy másik részt a Kun családnak adományozott, de ekkorra már több nemesi családnak volt benne tulajdonrésze.
A XVII. században a rozsályi uradalom része. A falu egykori történelmi jelentőségét igazolja, hogy 1662-ben a községben tartották Szatmár vármegye ülését.
A település története során sokat szenvedett a háborúktól. 1562-ben a Rozsály alatt táborozó törökök, 1605-ben Básta seregei, 1662-ben és 1665-ben a szatmári német helyőrség katonái dúlták fel. A XIX. század fordulóján az Isaák és Vállyi család birtokában volt.

A falu 1874-ben majdnem teljesen leégett.

Az 1990-es választások után közigazgatási besorolása: Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében független polgármesterrel és független képviselő testülettel rendelkező község.